2006. október 24., kedd

Október 24. A többnejűségről

Kern Marcsi ezen a napon egy az ifi által bedobott témát fog fejtegetni: a többnejűséget. Tervei szerint inkább beszélgetés lesz, mint előadás. No, majd beszámolunk mit hoztunk össze. (kal)

Október 17. A templomtisztító Jézus (Márk 11, 12-26)

Az egyik legkülönösebb/különlegesebb evangéliumi szakaszt próbáltuk ma fejtegetni Ivett segítségével. A szelíden bevonuló Jézus kitör. Kérdéseink középpontjában egyfelől a fügefa szimbóluma állt: mit/kiket szimbolizál? mit fejez ki Jézus a fa megátkozásával? A bibliamagyarázók egyértelműen Jeruzsálemre, a gyümölcstelen vallásosságra értelmezik a terméketlen növény pusztulását. Azt hiszem mi leginkább ezen a ponton tudjuk magunkra értelmezni ezt a nehéz szakaszt: gyümölcstermő életünk? látszó terméseink vannak, melyből mások is kapnak? (kal)

2006. október 12., csütörtök

Október 10. A Szentélekről

Az estét Frigyes bácsi tarotta. A témára vonatkozó kérdések egy eddig nem alkalmazott módszerrel jöttek össze: kiosztott lapokra ki-ki felírhatta azt, ami számára nem világos, kérdéses. Az így összegyűlt kérdésekre ezek után Frigyes bácsi igyekezett választ adni egy előadás keretében. A legfőbb mondanivaló - de szóljatok hozzá ti is - talán az volt, hogy a Lélek munkájának célja, lényege a Krisztus ismeretének elmélyítése. Aki a Lélekre hivatkozva ennél többet vár el, az emberi szélsőségekbe sodródhat. (KAL)

2006. október 10., kedd

Okóber 3. A bevonuló Jézus (Márk 11,1-11)


Schauermann Petivel Bibliát tanulmányoztunk, a Márk evangéliuma-sorozat ezúttal a végső szakaszába lépett. Még soha nem csináltuk, de azt hiszem nem jött ki rosszul: a közös feldolgozás előtt mindenki egyedül volt a szöveggel, és egy csomó, a szövegre vonatkozó kérdéssel - 30 percig! A lépésre-lépésre kibomló szakasz több érdekes és komoly kérdést is felvetett a beszélgetés során. (Pl. Csoda történt, vagy sem a bevonulás előtt?, Miért hagyta Jézus, hogy ünnepeljék?, Miféle várakozásokkal néztek Jézusra?, Volt-e politikai messiásvárás?, Mi történik akkor, amikor nem halljuk Jézust? Hallgat-e, amikor hozzá fordulunk?) (KAL)