2010. március 25., csütörtök

2010, március 25.

Sziasztok mindenki aki olvassa ezt a Blogot!

A tegnapi ifin, a Babette ről szóló filmet néztünk, és arról beszélgettünk.
A kérdés pedig az volt, hogy melyik rész volt az ami megérintett bennünket. Ezzel kialakult egyfajta beszélgetés, amit szintén egy ima zárt le.

Kellemes napot mindenkinek és isten áldását életetekre Elemér.

2010. március 18., csütörtök

A kísértés célja és eredete. 2010. március, 17.

Szevasztok mindannyian!

A tegnapi nap igen jól sikeredett, még ha nem is volt teljesen összeszedetnek tűnő. Na de térjünk át az ifire. Mint mindig az ének volt az első, és egy játékkal folytatódott. Mindenki húzott egy kérdést és arra válaszolt. Majd a Jakab levelét szépen és hangsúlyosan felolvasta, a Csenge: és arról egy olyan rajzot kellet rajzolni, ami megfogott belőle, és az meg is kellet magyaráznunk. Csongi még kiírt néhány kiemelt szót is: kísértés, tökéletesség, kérés, kételkedés; és ezekre is lehetett választ adni, de erre nem került sor. És a végén egy imával fejeztük be az együttlétet.

Mindenkinek jó napot és Isten áldását a további napokban, Elemér.

2010. március 11., csütörtök

2010. 03.10. Értékes vagyok.

Sziasztok!

A tegnapi napon, az Ági tartotta az alkalmat, és bemuttata nekünk a legértékesebb dolgot a világon.

Majd kérdéseket tett fel:1.hogy értékesnek tarjuk e magunkat? 2. Hogy mitől függ hogy értékes vagyok, vagy nem? 3. Hogy értékes vagyok e az Isten szemében? 4. Hogy mitől függ az Isten képünk,(pl.: apa kép, Biblia, stb.)? 5. Vagy hogy szeretjük e Őt, vagy hogy tudjuk szeretni Őt?

És ezekről a kérdésekről beszélgettünk, egymással. Majd a Csongi befejezte egy imával.

Most búcsúzom és Isten áldjon mindenkit Elemér!

Pénteki alkalom az ifivel 2010. március, 5.


Szevasztok!

Pénteken az ifi bizonyos résztvevőivel, vagy is csak abból a sokból csak hárman látogattuk meg a Gödön lévő, fogyatékos gyerekeket.

Énekeltünk sokat és még bemutatkozásra is volt idő. Pihenés képen, még futball is volt, és akik inkább kimaradtak belőle azok néző közönséget gyarapították. De sajnos nem sokáig tartott, mivel gyorsan átrúgták a labdát a szomszédba így visszatértünk, és elénekeltünk még két éneket, és azzal búcsúztunk tőlük. Ebéd nélkül nem hagyhattuk el a helyet így ott ettünk. Ez volt a pénteki nap.

Isten áldjon mindenkit, Elemér.

2010. március 4., csütörtök

2010. március, 3. Újratervezés

Megint üdv mindenkinek!

Tegnapi ifi napról szeretnék írni néhány sort. Az éneklés után, és a az énekek ki válogatás után; az újratervezésről volt szó, amikor is Zsuzsi egy plakát kiállításon készített, képekkel vezette be az egészet. Majd egy ima után, a beszélgetéssel folytatódott. A kérdések úgy szóltak, hogy mik voltak azok a újratervezéseink, amik a legutóbb történtek és amik a legnagyobbak voltak? Ezután, egy Bibliai rész olvasott fel, a Jónásról hogy hogyan kellet újraterveznie az első tervét. Végül még kérdés volt az is, hogy mi segítségével tudunk újratervezni és mi segítségével nem. Majd egy imádkozással befejeztük az alkalmat.

Isten áldása mindenkire Elemér.

2010. február, 26.

Jó napot mindenkinek!

Ezen az ifi napon csak játszottunk, és igen ötletes és jó játékokat. Ezt az alkalmat a Bogi tartotta.
Ez volt az első laza alkalom azóta mióta elment a Lilla és felváltotta a Bogi. Csak ennyit erről az ifi napról.

Isten áldjon mindenkit, Elemér.