2006. december 19., kedd

December 19. Ifikarácsony

A Kiscelli utcai ifiben már hagyománnyá vált a változtatás. Eddig minden évben más úton jutott el a karácsonyi ajándék az emberkékhez. 2 éve közös ajándékkészítés volt: Mindenki gyertyára igét „mázolhatott” viaszfestékkel, és azzal szerzett örömöt valakinek. Tavaly közös vacsorát ültek az ifitagok; köztudott, hogy az evés közelebb hozza az embereket egymáshoz. Verseket, novellákat olvastak fel, énekeltek, ezzel is ünnepélyesebbé téve az alkalmat. Idén azzal bővült ki, hogykihúztuk egymást és megajándékoztuk áldozatunkat. (Gulyás Zsuzsi)

December 12. ÖREGEK OTTHONÁBAN

Végre együtt szolgálhatott kis csapatunk az ifis terem falain kívül is: ezen az ifin egy karácsonyi műsorban segédkezhettünk egy Dózsa György úti öregotthonban. A karácsonyi dalok, versek után a legfelső emeleten azokat az öregeket kerestük meg (azt hiszem 5 szobában), akik már nem képesek az ágyból felkelni. Nagy hálával, meghatódva hallgatták ifjúsági és karácsonyi énekeinket. Olyan különös, milyen kevés okozhat örömet az embernek. (Akik ott voltunk: Ivett, Pipicz Zsuzsi, Hecker Gábor, Gulyás Zsuzsi, Bartkó Petra, és én) - kal

December 5. Teremdekorálás

Mónika szervezte, ott hagytuk a kezünk nyomát a fehér falon (színes papíron), három tablót készítettünk, együtt voltunk. A lényeg: egy kicsit színesebb lett a szépen kifestett ifi terem! (kal)

November 30. Plázabújócska

Egy kicsit átöltöztek, egy kicsit elváltoztak, aztán bújocskáztak a Mammutban a lányok. Jó lehetett. (kal)

2006. december 4., hétfő

November 28. Durkó István: Az evangélizálásról

Durkó István, budaörsi baptista pásztor tartotta az ifi órát. Minden hívő közösség lemodellezető: a közösség, tanítás (igemagyarázat), s evangélizáció együttesére. Ha az egységek közel azonos mértékben jellemzőek a közösségre, akkor az jó irányban halad! A tanítás előzi meg az evangélizálást, s tartja össze a közösséget, s az evangélizáció során formálódik a közösség! Az Atya minket az evangélium hirdetésére hívott el, és szólít ma is, barátaink, ismerőseink, családunk környezetében. A módszerre lehetetlen egyetemes választ adni, mindenkinek saját maga kell megtalálnia azt. (Szabó Mariann)

November 21. A feltámadásról (Márk 12,18-27)

Folytatva a Márk-sorozatot értünk el az evangélium azon állomására, mikor Jézus elé szaddoceusok (feltámadás-tagadók) érkeznek, konkrét kérdéssel előállván a mennybeli házasságbeli kapcsolatokról, egy Mózesi törvényre hivatkozva. A Mózesi törvényt megvizsgálva jutottunk arra, hogy az, az Izrael-beli családfők név-fenntartását segítette elő (ha egy apa gyermek nélkül huny el, feleségét vegye el a testvére). Felismervén Isten Mindenhatóságát, nem csupán saját életünkre levetítve érthetjük meg a feltámadás csodáját; Bibliai alapokon, személyes érzelembeli meggyőződéssel. (Szabó Mariann)

2006. november 15., szerda

November 14. Látogatóban Annuska néninél


A hosszú és nehéz betegségéből felépülő Szili Annuska nénit látogattuk meg a Zápor utcában. A betegségében is hálás néni nagy örömmel látta vendégül nem is olyan kis csapatunkat: 14-en jöttünk össze a nagyszobában, ahol énekeltünk, imádkoztunk és egy kicsit beszámoltunk magunkról. Köszönjük a vendéglátást! Jövő héten azt hiszem folytatjuk a Márk-sorozatot. (kal)

2006. november 8., szerda

November 7. Jézust kérdezők I. (Márk 11,27-12,17)

Bogival ketten tartottuk az ifit, folytatva a Márk-sorozatot. Kronológiailag az események sűrűn követik egymást: Jézus "tegnapelőtt" vonult be Jeruzsálembe, "tegnap" a templomot tisztította meg, "ma" pedig kérdéseivel kezdik el bombázni a tanítót. Kérdéssel hatalmáról, az adóról, a feltámadásról, a legfőbb parancsról. Az első két kérdés kapcsán leginkább arról beszélgettünk, mi hogyan kérdezünk a Mestertől (Rossz-e ha vannak kérdéseink, illetve kérdezhetünk-e rosszul?). A másik központi téma a kérdések kapcsán a bizalom volt. Hogyan alakul ki a bizalom Isten felé? Mit jelent Istenben bízni? (kal)

November 1. Vendégségben Sch. Petinél

Féltem ettől a naptól, mert nagyon kifáradtam az utóbbi hetekben, és a hétvégén sem tudtam pihenni. Féltem, hogy a kimerültség csak növekedni fog, és ez most nem jön jól a sok munka időszakában. Aztán olyan fontossá vált számomra, hogy legyen ilyen alkalom az ifiben, ahol összejöhetünk, nem kell semmit sem csinálni, csak együtt lenni, hülyéskedni, enni... (Péter)

Október 31. Imaest

Bár én voltam az egyik alkalom szervező, munka miatt csak a végére értem oda, de tetszett az alkalom. A képvetítés, ami zene mellett mutatta a világból sokszor hiányzó szeretet okozta problémákat és az október 23-án történt eseményekről szóló képek kicsit sokkolóak voltak... (Péter)

2006. október 24., kedd

Október 24. A többnejűségről

Kern Marcsi ezen a napon egy az ifi által bedobott témát fog fejtegetni: a többnejűséget. Tervei szerint inkább beszélgetés lesz, mint előadás. No, majd beszámolunk mit hoztunk össze. (kal)

Október 17. A templomtisztító Jézus (Márk 11, 12-26)

Az egyik legkülönösebb/különlegesebb evangéliumi szakaszt próbáltuk ma fejtegetni Ivett segítségével. A szelíden bevonuló Jézus kitör. Kérdéseink középpontjában egyfelől a fügefa szimbóluma állt: mit/kiket szimbolizál? mit fejez ki Jézus a fa megátkozásával? A bibliamagyarázók egyértelműen Jeruzsálemre, a gyümölcstelen vallásosságra értelmezik a terméketlen növény pusztulását. Azt hiszem mi leginkább ezen a ponton tudjuk magunkra értelmezni ezt a nehéz szakaszt: gyümölcstermő életünk? látszó terméseink vannak, melyből mások is kapnak? (kal)

2006. október 12., csütörtök

Október 10. A Szentélekről

Az estét Frigyes bácsi tarotta. A témára vonatkozó kérdések egy eddig nem alkalmazott módszerrel jöttek össze: kiosztott lapokra ki-ki felírhatta azt, ami számára nem világos, kérdéses. Az így összegyűlt kérdésekre ezek után Frigyes bácsi igyekezett választ adni egy előadás keretében. A legfőbb mondanivaló - de szóljatok hozzá ti is - talán az volt, hogy a Lélek munkájának célja, lényege a Krisztus ismeretének elmélyítése. Aki a Lélekre hivatkozva ennél többet vár el, az emberi szélsőségekbe sodródhat. (KAL)

2006. október 10., kedd

Okóber 3. A bevonuló Jézus (Márk 11,1-11)


Schauermann Petivel Bibliát tanulmányoztunk, a Márk evangéliuma-sorozat ezúttal a végső szakaszába lépett. Még soha nem csináltuk, de azt hiszem nem jött ki rosszul: a közös feldolgozás előtt mindenki egyedül volt a szöveggel, és egy csomó, a szövegre vonatkozó kérdéssel - 30 percig! A lépésre-lépésre kibomló szakasz több érdekes és komoly kérdést is felvetett a beszélgetés során. (Pl. Csoda történt, vagy sem a bevonulás előtt?, Miért hagyta Jézus, hogy ünnepeljék?, Miféle várakozásokkal néztek Jézusra?, Volt-e politikai messiásvárás?, Mi történik akkor, amikor nem halljuk Jézust? Hallgat-e, amikor hozzá fordulunk?) (KAL)

2006. szeptember 27., szerda

Szeptember 26. Lakásavató és imaest Khaledéknál



Ezúttal mi hívtuk meg a csapatot: 27 m2-es lakásunkba be is fértünk 18-an, így megvolt a terhelési próba. A bevezető szendvicsezést és játékot követően három témában tartottuk meg imaestünket: 1. ima népünkért, vezetőinkért (folytatva a múlt heti estét) - 1.Tim 2,1-4, 2. ima az iskolakezdőkért, munkakezdőkért - 1Pt 5,7, 3. ima a szolgálókért, egyházunkért - Mk 9, 33-38. Jó, hogy velünk voltatok, jó vendéglátni Benneteket a kicsi fészkünkben! Gyertek máskor is - bármikor! (kal)

2006. szeptember 25., hétfő

Szeptember 19. Grill-parti Julcsinál és Kálmánnál

Ami nem jött össze nyár elején, az sikerült most: végre meglátogattuk Julcsiékat otthonukban, Budafokon. Épp időben, hisz októberben talán már költöznek. A grill-parti több okból is emlékezetes este marad: elbúcsúztattuk Kovács Pistit, aki egy hét múlva útnak indul Londonba (egy évig kinn dolgozik), 19.30-kor bekapcsolódtunk egy imaláncba (népünkért, országunk veztetőiért), Julcsi nagyon őszinte áhítatot tartott ("Az Úr adta, az Úr elvette"), finomakat falatoztunk - és az Aranka Trombi Dumbiját ittuk. (KAL)

2006. szeptember 15., péntek

Szeptember 15. Témajavaslatok

Mónika igéretéhez híven "kemény" volt, és a keddi ifire össze is gyűjtött 18 témajavaslatot. Gondoltam felrakom ide, hadd lássa mindenki mi gyűlt össze, mire vagyunk kiváncsiak! (kal)

2006. szeptember 13., szerda

Szeptember 12. Közösségi ifi


Játékos ifit tartottunk Szabó Mariann vezénylésével. Úgyhogy volt minden: rózsaszín és zöld csoport, harisnyazokni a végében almával (mindez fejre húzva), vetélkedő, meseírás, rohangálás a székek között, és egy kis ismerkedés: legkedvesebb, személyes tárgyaink útján. Szabó Pali természetesen fotózott, reméljük a legjobbakat itt is közzé tehetjük majd. (kal)

2006. szeptember 6., szerda

Szeptember 5. Nyári beszámolók

Sokfelé jártunk a nyáron, erről meggyőződhettünk ma este is. Bence a hidasi missziós "bevetésről" számolt be Zsuzsival, Ilussal és Gáborral. Mint megtudtuk 25-en voltak a harmadik falumissziós héten (az 1. Hetesen, a 2. Györkönyben volt). Idén is "akciócsoportokban" munkálkodva (hivogatók, imádkozók, gyerekmunkások, stb.), Kovács Zoli esti evangélizációs szolgálataival (aki akkor már talán vagy 2 hónapja volt szekszárdi lelkész és egyhetes kislányának boldog apukája) a több mint 50 fős hidasi kápolna mindig megtelt. Képeket láthattunk még a kiscelli ifi balatoni hétvégéjéről (Merics Bori hívta meg a csapatot), a hetesi országos ifi csendesnapokról és a hagyományos budapesti nyárzáró ifihétvégéről, amely ezúttal Leányfalun volt (előadók: Fekete Zoli és Andi), és amelynek konyhaművészetéről külön megemlékeztek a résztvevők... (kal)

Augusztus 29. Megbeszélés

Egy jó kis sajtos tészta körül megtartottuk nyárvégi - vagy tanévkezdő - ifimegbeszélésünket. Ha jól emlékszem ez volt az első ilyen jellegű alkalom. A tészta fenséges volt, az "ülés" pedig sikeres. (Annak idején mi Pécsett tartottunk az ifivel ilyen "vacsorás megbeszéléseket" - csak ajánlani tudom mindenkinek! Teli gyomorral jobban folynak a tárgyalások...) Mónika elvállalta, hogy kegyetlenül behajtja majd a témajavaslatokat (a MEKDSZ-ben már igen nagy tapasztalatra tett szert ugyanis e téren), Mariann egy ismerkedős alkalom lebonyolítására jelentkezett be, Khaledék pedig a szeptember végi imaestre hívták meg új lakukba a csapatot. Ivett azóta összerakta a teljes szeptemberi programot - de most hírtelen sajnos nem találom. (kal)