Sikerült lefixálnunk az immár hagyományos nyári ifi hétvégénk időpontját: AUGUSZTUS 29-31. között szeretnénk majd együtt "lezárni" a nyarat, közösen a pesti és az óbudai fiatalok! Tervezzetek úgy előre (budapestiek és a fővárosban tanuló vidékiek), hogy ezen a hétvégén majd együtt kezdhessük el az évet! A részletekről majd később!
Persze a nyár még csak most kezdődik! KELLEMES, ÁLDOTT VAKÁCIÓT MINDENKINEK!!! Aki pedig még tanul: annak még sok erőt, és még több áldást!
A szervezők: Vigh Bence és Khaled Laci
Isten hozott blogunkon! ÖRÖMMEL látunk minden CSÜTÖRTÖKÖN ESTE 18.30-kor ha egy fiatal keresztény ifi csapatot keresel Óbudán! Ha már voltál nálunk szólj hozzá naplónkhoz! Ha nem, kérdezz bátran! A napló nyitott...
2008. június 10., kedd
Június 9. JÉZUS-mátrix: Krisztus utolsó megkísértése (2.)
Egy újabb rövid részlet, és egy érdekes elgondolás az isten-ember Jézusról, amely szerint Krisztus utolsó megkísértése a keresztről való lejövetel, a szenvedéstől való megmenekülés volt. A korábbi kérdések alapján vágtunk neki Martin Scorsese sokat támadott filmjének. A számos vitatható pont ellenére, a Jézus két szava közé "álmodott" esemény végkicsengése végeredményben biblikus volt: Jézus vállalta értünk az áldozatot. (kal)
A befejező bibliai szakaszunk:
"én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is." (1kor 15,3-8)
Június 2. JÉZUS-mátrix: Brian élete (1.)
Izgalmas sorozatot indítottunk el: sokan sokféleképpen foglalkoztak Jézus életével, sokan sokféleképpen értelmezték és mutatták be Őt. Ez a sokféleség a film nyelvén igen látványosan is megmutatkozott: az elmúlt évtizedekben a legkülönbözőbb Jézus filmekkel találkozhattunk. Júniusban ezekbe fogunk belenézni minden alkalommal (csak egy rövid részletet), és állandó kérdések alapján igyekszünk feldolgozni őket. A filmet követő kérdéseink a következők: (kal)
1. Mit gondoltok erről? Mi az első benyomásotok?
2. Zavaró, esetleg hibás ez a kép? Miben javítanád ki?
3. Mennyiben volt korrekt számodra ez a Jézus-kép?
4. Mit akart kifejezni a rendező?
5. Mivel egészítenéd ki? Ki valójában Jézus?
Az alkalom lezárását mindig egy bibliai vers jelenti. Most a következdő szakasz volt:
"Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig." (Filippi 2,6-8)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)