2008. október 21., kedd

Október 7. JÉZUS-mátrix (5.)


Az egyik legkülönlegesebb "látomás" került ma sorra: Jézus, mint szupersztár! Ezen az ifin a keresztre feszítés előtti képkockákat néztük meg. A részlet azzal a jelenettel kezdődött, amikor Jézust elviszik Pilátushoz, majd Heródeshez, végül Júdás árulásával zárult. A film Jézus életének szokatlan ábrázolásával, stílusával a 70-es évek fiatalságát kívánta megszólítani, de azt hiszem, korunkban is újdonsággal hat. (Khaled-Tömöri Bogi)

2008. október 1., szerda

Szeptember 29. JÉZUS-mátrix: Zeffirelli Jézusa (4).


Folytatva a nyáron félbehagyott sorozatunkat ma Franco Zeffirelli Jézusával ismerkedtünk. Nem egészen a megfelelő helyről indítva a kijelölt részletet, beleszaladtunk a betlehemi mészárlásba. A részlet a Keresztelővel való találkozásig tartott. Érdekes volt, hogy a rendezés kihagyott ismert bibliai szakaszokat ebből a korai szakaszból. A beszélgetés főleg abba az irányba folyt, hogy Jézus gyermekkorrában mennyire tudta-tudhatta isteni származását. Végül Lukács jelenetét idéztük, a 12 éves Jézussal, amelyben Jézus egyértelműen tud az ő különleges kapcsolatáról a mennyei At. yával. Jézust sokféleképpen próbálták már a tanítványok, az első apostolok is megragadni, leírni (Szolga, Emberfia, Isten Fia, egyszülött Isten), egy azonban biztos: úgy kezdett el Istent hirdetni, ahogy korábban még senki. Egyébként ma kilencen voltunk, először volt velünk Nada szobatársa, Anna. (kal)

Szeptember 22. Első megbeszélés

Szeptember 15. Zenés ima alkalom

Zenés táncos mulatság, jó ebédhez szól a nóta. Storno, valójában nem ez történt. Gergőnek viszket a talpa, de azért mond egy jó ötletet: mindenki elmond egy mondatot, s így összeáll a kép.

2008. szeptember 10., szerda

Képek Györkönyről



Még több képet találsz a hétvégéről a fotóalbumunkban! NE HAGYD KI!!! http://picasaweb.google.com/picasakalaci

2008. szeptember 8., hétfő

Szeptember 1. Kezdünk!

Tegnap még Györkönyben voltunk, ma este már Óbudán, a Kiscelli domb alatt az óbudai gyüli aprócska könyvtárának kis szegletében jött össze csapatunk. Bár nem is voltunk kevesen. Bíztató az új év indulása. Fél évvel ezelőtt nem is gondoltam volt, hogy ma itt fog ülni együtt Kiss Peti, Bózsó Ági, Csernák Anna és Dávid, vagy éppen a Nada húgom. Pedig így volt, itt termettek, és jól tették.

A hétvégének a folytatása volt a mai esténk. Még éppen csak most ettük meg a jól sikerült bogrács költeményeket, még egy kicsit orrunkban van az éjszakai tábortűz füstje. Ma képeken néztük vissza tegnap-tegnapelőtti önmagunkat. Volt képünk hozzá, bőven: a hétvége fotóversenyét messze a (Horváth) Zoli nyerte meg, aki egymaga több mint 200 képet készített! Györkönyről rövidesen ide is töltünk fel képeket!

Jövő héten még folytatjuk a képes beszédet: aki velünk lesz 30 képben elmesélheti az idei nyarát, kedvenc történetét, kedves, vagy éppen kellemetlen sztoriját. Várunk! (kal)

2008. szeptember 4., csütörtök

Új időpont!

A kezdődő félévben változni fog az ifik időpontja: a következő héttől nem hétfőn, hanem kedden este fogunk találkozni 18.30-tól! Tehát szeptember második hetében már 9-én kedden gyertek!

2008. szeptember 3., szerda

Ifihétvége 2008


Falusi turizmus a nyár utolsó napjaiban a Tolna megyei sváb faluban Györkönyben. Jól hangzik? Jó is volt! A csapatunkból, Óbudáról nyolcan utaztunk le, Pestről hatan voltak, a helyiek közül Paksról ketten, Szekszárdról pedig egy emberke. Így voltunk összesen tizenheten, augusztus utolsó hétvégéjén együtt a "csapatépítésen". Pénteken későn érkeztünk le két kocsival, de vacsit azért még kaptunk 9 után is, majd Bence vezetésével egy savas tó partján kalandoztunk, és börtönből próbáltunk szökni. Mindenkinek sikerült! Másnap délelőtt az elkötelezettségről beszélgettünk (filmrészlet a Pál utcai fiúkból), ebédre lecsó, aztán a délután fénypontja: Óbuda vs. Pest bográcsfőző verseny a kertben! Este levezetésként a borkostolgatás a Pincehegyen Józsi bácsival, majd tábortűz. Vasárnap délelőtt a vendéglátó körzet lelkészének, Kovács Zolinak az igehirdetését hallgattuk meg Mózes elhívásáról. Köszönjük a lehetőséget, és köszönjük a Jóistennek a jó időt, és a jól sikerült hétvégét! Találkozunk az ifiken! (kal)

2008. augusztus 26., kedd

Augusztus 25. Szalonna repeta




A képen Csongi és az utolsó lángok.

Távirati stílusban: Augusztusban szalonna party másodszor. Tűzrakó mesterek: Kiss Peti és Kiss Csongi. A gitárnál: Bózsó Ági. Vendégeink: Csillag és Kristóf, Dávid és Kristóf, Flóra és Petra. Játékfelelős: Khaled Laci. 6-tól kb. 10.30-ig tartott a nyárbúcsúztató sütögetés. Sokat ettünk, kicsit ismerkedtünk, néhányat danoltunk. Reméljük még találkozunk! Képek Petitől: http://ppiccolo.tar.hu/szalonna/ (kal)

Augusztus 18. Megbeszélés


A györkönyi hétvégénket kezdtük el tervezgetni, megbeszélni, Kiss Petit pedig rábeszélni, hogy jöjjön. Sikerrel jártunk. Így tehát két autóval indulunk pénteken, munka után, 6 körül. Részletek később. Fent Peti a képen, Raymi paparazzi. Lent Bogi alszik ifi órán, fagyi után. Ejnye. (kal)

2008. augusztus 14., csütörtök

Augusztusi terveink

Halihó! Az augusztus hátralevő részét a következőképpen tervezzük. Várunk minden érdeklődőt, barátot! A györkönyi hétvégét ha lehet ne hagyd ki! Különösen várunk ifinkben, ha most érkezel Budapestre tanulni!!!

Augusztus 18. Találkozó 18.30-kor a Kiscelliben
Augusztus 25. Szalonnasütést ismétlünk a Kiscelli dombon
Augusztus 29-31. Évkezdő ifihétvégénk Györkönyben

2008. augusztus 11., hétfő

Augusztus 10. Kenuzás

Sziasztok!

Nos, múlt héten szerét ejtettük egy élménydús, borulásmentes kenuzásnak. Viszonylag sokan voltunk, 10-en. ( 3 hajóval mentünk.) A Lupa-szigettel szemben kötöttünk ki, majd egy nagyobb pihenésnapozásbeszélgetést és virslisütést követően a szigetet megkerülve csorogtunk vissza a starthelyig (Béke csónakház, Római part).

Az idő is megkegyelmezett nekünk és még IT-re is sikerült visszaérni. Akik eljöttek azoknak köszönöm és remélem jól érezték magukat, akik meg nem jöttek el azok jöjjenek el a következőre, mert jól fogják érezni magukat. (Szervezés alatt)

További szép nyarat mindenkinek!

Ahoj.: Csongi


(Ui.: Akik leégtek remélem már bebarnultak.:-)

Július 31. HCS látogatás

HCS azaz házicsoport. Gyülekezetünkben jelenleg három házi- vagy sejtcsoport működik, ma végre meglátogattuk az egyiket, a budakeszi csapatot. Sajnos a delegációnk csak 3 fős volt, de még majd ismétlünk ebből is. Walter bácsi és Gudrun néni kedves vendéglátását ezúton is köszönjük. A vacsora utáni beszélgetésünk témája - a vasárnapi prédikációt folytatva - a keresztény tökéletesség volt. (kal)

Július 21. Szalonna sütögetés

Kiss Peti és Kiss Csongi vezetésével megraktuk a tüzet, megvártuk a parazsat, végül megettük a szalonnát. Fincsi volt, ránk sötétedett, sokan voltunk. Augusztus 25-én este ismétlünk. Ja, és pohárköszöntöttük újdonsült tagjainkat! (kal)

2008. július 18., péntek

Tomi Angliába utazik!


Zubor Tamás barátunk most szombaton, július 19-én egy évre kimegy dolgozni Angliába. Egy éven keresztül rendszeresen látogatója volt hétfői találkozóinknak, beszélgetéseinknek, sajnáljuk, hogy most jó ideig nélkülöznünk kell őt. De hazavárunk! Üdv a tesódnak! (kal)

Tiszaligeti képek 2008



A 2008-as Országos Családi Táborról Orsós Kriszti felrakta a képeit a dombovári ifi blogjára! Szeretettel ajánljuk profi képeit: dombovariifi.blogspot.com! Fent az utolsó éjszaka TAIZE imaestjének oltárképe!

2008. július 17., csütörtök

Július 14. Gémkapocs csatát vívtunk!


Nem kell megijedni. Nem volt szemkiszúrás, szúrkálódás, gonoszkodás. A gémkapocs csata egy ismerkedős játék, amit ajánlunk minden ifi csoport figyelmébe: kiosztasz néhány gémkapcsot mindenkinek, körbe haladva mindenki elnmond magáról egy sztorit, ami valószínűleg senki mással nem történt meg. A sztorit mesélő minden történet után lerakhat egy kapcsot. Ha valakivel mégis megtörtént volna ugyanaz az eset, akkor az is lerakhat egyet. A nyertes az, akinek leghamarabb fogy el a kezéből.

Egyébként meglepően sokan voltunk együtt, annak ellenére, hogy kitört a nyár. A magyarázat: mindenki dolgozik, nincs szabadság, nincs vakáció. Dolgos kis ifi csapat állt össze. Jövő hétfőn este szalonna sütésre indulunk a Kiscelli dombra, balra a múzeum mellett, az originál tűzrakóhely közreműködésével. Találkozó 18.30-kor a Kiscelli 73-ban, aki később jön hívjon telefonon, vagy sétáljon fel a dombra, 10 perc alatt ránk fog találni. Hozzatok egy kis sütnivaló ezt+azt, odafenn osztozkodunk! (kal)

Július 7. Országos Ifjúsági Tábor

A tiszaligeti ifi táborban voltunka, ami idén is közvetlen folytatása volt az Országos Családi Tábornak. Összesen kb. 30-an voltunk idén együtt július 13-16 között. A tartalmas tábor szervezője Vigh Bence volt, akinek ezúton is köszönet a színvonalas napokért! (kal)

Június 30. Tiszaligeti Országos Családi Tábor hete

Ezen a héten nem volt ifink, a 8-án kezdődő táborra készültünk.

Június 24. JÉZUS-mátrix: A Passió (3.)

Folytattuk a Jézus-mátrixot, ezúttal Mel Gibsonnal. Csak a film első néhány percét néztük meg, de jellegében ez a rövid szakasz is visszaadja a film sajátos világát, látásmódját. Már sokan, sokszor leírták: a film félelmetesen realista. Gibson sokat mutat, amit más Jézus filmek nem szoktak. (Talán a Krisztus utolsó megkísértésének voltak ilyen percei.) Ezen a ponton merültek fel a kérdéseink is: Gibson olyan mély küzdelmet mutat meg Jézusban, amelyről a Biblia lapjain nem olvasunk. Mindazonáltal ez az a terület, amely évezredek óta a teológia egyik legizgalmasabb kérdése: Jézus Isten és ember voltának feszültsége. Csak szubjektív sejtéseink lehetnek erről, amit ki-ki maga fogadhat/utasítat el. (kal)