2007. november 20., kedd

November 20. Vendégségben az evangélikus teológusok


Terv szerint ma látogatnak meg minket az evangélikus teológusok. Végre elővesszük Malakiás könyvét, megmutatjuk nekik a házat, bemutatkozunk, teázgatunk, imádkozunk. A Malakiás könyvéhez felraktam egy jó kis prédikációt, amit a következő linken találhatsz meg: (kal)

Prédikáció Malakiás könyvéről
Vigh Ágnes, adventista, 2007. május

Azt hiszem egy jól sikerült találkozót sikerült végül összehozni, bár a téma elég komoly volt, a szöveg hosszú, s ráadásul nem olyan egyszerű 18-an Bibliát tanulmányozni (8 metodista, 10 evangélikus volt együtt).

Az épületen először körbevezettük a csapatot: az elsőn benéztünk a könyvtárba, onnan a karzatra, aztán le a terembe, az ebédlőbe, a kis termekbe, majd felmásztunk a harmadikra, ahol pár szót ejtettünk a Wesley iskoláról. A találkozóra a könyvtár melletti bibliateremben került sor, a körbe rakott asztalok körül ült a csapat.

Három gitárral, zongorával, ritmushangszerekkel egy jó közös éneklés, imádság után vágtunk bele a bibliatanulmányozásba.

Először is kétversenként végig olvastuk a teljes Malakiás könyvét, mindenkinél volt szöveg. Az olvasás közben már megpróbáltuk részekre osztani, tagolni. Utána az induktív módszer szerint elemeztük a részt (ki, mikor, hol, mit, kinek, miért, hogyan, mit jelentett ez, mit mond nekem? kérdésekre válaszolva).

A különös az volt számomra az estében, hogy előre nem tervezett módon egy olyan szakasszal foglalkozunk, ami éppen közvetlenül a papok, Isten szolgáinak az életéhez kapcsolódik. A próféta üzenete a formális vallásosság felett mond ítéletet. Megszólító, aktuális, személyes üezenet ez ma is.

Nincsenek megjegyzések: