November 15. A nap után...

Óriási volt. Számomra életre szóló. Élmény. De most nem kezdek bele a felsorolásba és a részletezésbe, csak egyetlen képkocka, amit rajtunk, szervezőkön kívül más nem nagyon élhetett át: este 6-ra ragyog az egész ház. Mindenki bekapcsolódott a munkába, sürgött-forgott, mintha éppen most kezdődne a nap, s indulna a program. Mintha percre pontosan kellene elkészülni, olyan fürgén megy minden, és olyan frissen, mintha éppen nem egy sűrű nap után álllnánk a talpunkon. De ezzel mintha senki sem foglalkozna, mindenki megtalálja a helyét, a dolgát, s valami különös gyorsasággal egyszercsak készen vagyunk... És akkor eszünkbe jut: ahogy indultunk, úgy fejezzük be, a termünkben, körben, imával, Isten előtt. És csodálatos volt megállni, szinte meghatódva, csendben, csak csodálni a napot, amit kaptunk, amit nem is gondoltunk. Körben az ajándékok a falon, mit tőletek kaptunk, és körülöttünk a levegőben, az izgalom, hogy valami nagyon naggyal gazdagodtunk. Óriásival. Köszönjük. (kal)